Kicsikacsa Babaúszósuli

Babaúszás: vízhez szoktatás korai formája játékos kereteken belül, alap úszáselőkészítés kisgyermekkorban

 uszas1.jpg

babaúszásról általában 

  A babák nem idegenkednek a víztől, hiszen az anyaméhben is ez a természetes közegük. Mely védelmet nyújt, megnyugtat. Ezen keresztül érzékel, gyakorolja az alapvető mozgásformákat. Majd születés után is biztonságos közeget jelent, emlékeztetve őket a pocakban eltöltött harmonikus, nyugodt békés létre.

   A babák már három hónapos kortól a vízben sokkal intenzívebb mozgást végeznek, oly egyszerű fizikai tény a víz felhajtó ereje miatt, hiszen sokkal könnyebb ebben a közegben a mozgás. Így fejlődik izomzata, mozgása, koordinációja, és még fejlődik a tüdeje, légzőizmai. Ezek a babák sokkal kiegyensúlyozottabbak, edzettségi szintjük nő, ellenálló képességük fokozódik a fertőzésekkel szemben.

 A babaúszás során a gyerekek megszeretik a vizet, biztonságban érzik magukat benne, kap egy másik közeget, melyet későbbi életében is tudatosan használni tud.

babauszi.jpg

Fejlődik az idegrendszer: a baba növekedésével, a tudatos tanulás képessége is fejődik mintegy háttérbe szorítva a reflexes reakciókat. A babaúszás során számtalan inger éri a babát minden érzékszervére hatva, így az órán a manók sokrétű és komplex fejlesztést kapnak, hiszen mozgás és játék által lehet a legjobban fejleszteni.

 

 babauszi-enbaba.jpg



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 8
Heti: 23
Havi: 113
Össz.: 37 614

Látogatottság növelés
Oldal: Babaúszásról általában
Kicsikacsa Babaúszósuli - © 2008 - 2024 - kicsikacsa.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »